Ezerarcú India

Kiállításképeim:
http://fotohomokozo.blogspot.com/2010/05/ezerarcu-india.html

Delhi, utolso nap

Most alig tudok irni, mert csupa henna a jobbkezem. Raadasul ingyen csinaltak ezek az aranyos indianok! Az ugy volt, hogy utolso penzunkon elmentunk, hogy E hennaztassa a mancsat. En meg oda lettem invitalva, mint mama. Ucsorogtunk egy falmelyedesben, E nezegette a mintakat, kerdezte, mi mennyibe kerul. Persze mondtak szep nagyokat. Mi meg mondtuk, hogy holnap utazunk, 94 petakunk van osszesen, azert csinaljanak valamit E-nek. En meg tovabbra is ucsorogtem es neztem, ahogy egy indiai nonek a teljes kezet befestik. Nagyon szep volt. Ugy kepzeljetek el, hogy mindez kb. masfel negyzetmeteren tortent kis samlikon (8 ember, mert meg volt egy japan is kezeles alatt).. Akkor odault meg egy srac, szerintem a fonok es kozolte, hogy o nekem is csinal. Hiaba mondtam, hogy no money, festett nekem is szepet a kezemre, azt mondta, nem szamit. Most meg itt orulok es tenyleg az utolso ruppoinkbol internetezunk.
Ma egyebkent jol elszurtuk a napot vasarlassal. Eredetileg meg akartuk nezni a Jama Masjid nagymecsetet, de arra mar nem jutott ido, amit sajnaltam, de hat shoppingolni is kellett valamikor.

Ejszaka 2:00-re kertunk taxit a repterre (160-ert intezi a guest house, amit nem ertek, mitol olcsobb a prepaid-nel, ami 250 volt), 3-ra kell kint lenni, 5-kor indulunk.
Hat ennyi volt...

Delhi, utolso elotti nap

Ma is jo napot zartunk.
Delhi meglepo arcat mutatta a mai napon, kiderult, hogy vannak szep arnyas sugarutjai, tiszta parkjai, meno uzletei.
Eloszor elmentunk a Connaught Place-re, ahova mar az elso napunkon keszultunk gyogyszert es LP-t venni. De mivel mindent hazulrol hoztunk, igy nem volt ra szukseg az elejen. Most viszont innen indultunk Delhit felfedezni.
Kis bosszusaggal kezdodott. A ter kozepen egy nagyon kellemes park van keritessel korulveve. Megkerestuk a bejaratot, de nem engedtek be, mert a parkban tilos fenykepezni es nalunk termeszetesen volt fotoapparat. Ekkora marhasagot! Inkabb lennenek ra buszkek, hogy szep parkjuk is van, nem csak szemettel telehanyt utcaik.

Innen hat gyorsan tovabballtunk onhibankon kivul es elvitettuk magunkat a Lotus Templomhoz. En nem nagyon voltam ra kivancsi, de vegul nem bantam meg, mert itt is szep tiszta, hatalmas park fogadott, kozepen a lotuszt formazo, modern vonalu templommal. A templomot csak kivulrol lehet fotozni, bent meg pisszenni sem szabad, nehogy megzavarja valaki masok imadsagat, mert ez egy baha’i templom es a baha’i templomok nyitva allnak mas vallasok kovetoi elott is, barki bemehet, aki imadkozni és meditalni akar.
A parkban egy igen szinvonalas kiallitas lathato a bahaizmusrol.

Kovetkezo celpont a Tibet House volt. Itt joval szerenyebb korulmenyek kozotti, de nagyon ertekes kis muzeum van regi tibeti buddhista szobrokkal, thangkakkal, hasznalati targyakkal, mosolygos tibeti konyvarussal. :) E rogton vett egy tibeti mesekonyvet, ovatosan belehelyeztuk a konyvbe a muzeumi szep kis belepojegyeket.
Ezutan megkerestuk a Delhiben mukodo szikh templomot, a Bangla Sahibot es ugyanolyan kellemes elmenyben volt reszunk itt is, mint Amritsarban. Bent a templomban enekeltek a papok, ami ki volt hangositva, hogy a medence korul is hallani lehessen, a dalok kicsit fulbemaszok, neha elenkek, maskor komorabbnak tunnek, de mindenkor jo hallani. Ettunk edes puliszkahoz hasonlo masszat, amit az osszeillesztett tenyerunkbe pakoltak, ucsorogtunk a vastag szonyeggel boritott templomban a hivok kozott. Bekisertek a konyhaba es arra buzditottak, hogy fotozzunk nyugodtan. Szoval szupi volt megint. Mintha kisse elfogult lennek, nemde? :)

 
Ekkor mar sotet este volt, bar nem keso, sajnos nagyon hamar sotetedik, ez hatranya a keso oszi utazasoknak. Visszasetaltunk a Connaught Place-re, de mivel huvos volt mar, beugrottunk a Park Szallo ettermebe egy forro italra. Aztan meg kiugrottunk belole, de gyorsan, mert eleg huzos arak voltak, mondhatni baromi dragak. Es kulonben sem volt Hot lemon honey, a kedvenc forro italunk! Ugyhogy szegyelljek magukat.
Felkerestunk vagy egy tucat tovabbi ettermet, de hol ez volt a kifogas, hol az, mindig volt valami. Vegul egy thai etteremben kotottunk ki. Az viszont nagyon finom volt! (Marmint a kaja.)

Meg mindig Amritsar

Azt meg nem is irtam, hogy egyik reggel esore ebredtunk. De jo, gondoltam, kicsit lemossa a szmogot, meg a fak poros leveleit, meg az utcakat (bar Amritsar joval tisztabb, mint amihez eddig szokva voltunk).
Egesz addig orultem neki, amig ki nem leptunk az utcara...
Ehhez egy kis magyarazat tartozik, eddig nem irtam (eleget) az itteni kozlekedesrol.
Az ugy zajlik, hogy nincsenek jardak, igy az emberek, a biciklis riksak, az autoriksak es a nehany auto mind egy nagy egyvelegben az uttesten halad. Szo szerint ki merre lat. Ha szemben eppen nem jon akarmi, akkor siman atmennek a szembejovo oldalra es ugy haladnak. Szerencsere Amritsarban viszonylag szelesek az utcak (van vagy 3 meter a szallo kornyeken), de ez nem valtoztat azon a tenyen, hogy a magamfajta beszari nosteny ne erezze jol magat az utcan. Egyszeruen keptelen vagyok megszokni, hogy tolem pontosan 1 centire robog el mindenfele jarmu, mikozben egymast is kerulgetik. Raadasul az a szokas, hogy a gyalogosok is menetiranyban mennek, tehat meg jol a szemebe sem tudsz nezni annak, aki elsodorja a bokadat. Mit nekem tehenlepeny (ami Amritsarban egyebkent nincs es betelkopettel is csak egyszer talalkoztunk), meg hugyszag, az mind megszokhato, ez a kozlekedes nekem nem.
Mentsegukre szoljon, hogy meg egyszer nem lattam balesetet, remelem, most mar nem is fogok.
Ja, ott tartottam, hogy esett az eso. Ennek az utcan az lett a kovetkezmenye, hogy a gyalogosok leszorultak az utmenti pocsolyakba...

Akartam meg irni a szikhekrol is. Pedzegettem mar, hogy altalaban nagydarab, markans arcu, hosszu gondor szakallu emberek. Ugy neznek ki a turbanjukban es a feher ingukben-nadragjukban, mint valami festmeny. A szikhek kozott van jopar vilagosabb szemu, ezeknek az embereknek a szeme ugy csillog ki az arcukbol, mint a dragako. Masoknak nagy, melybarna szeme van. Altalanosan elmondhato, hogy jokepu, joarcu emberek. A hatarra egy fiatal srac vitt minket, gyonyoru, hatalmas, mandulavagasu, tiszta szemekkel. Erdekes a turbanviseletuk, kulonbozo turbanok vannak, de egyelore nem sikerult rajonni, hogy ki miert visel ilyet, vagy olyat. Azt az egyet figyeltuk meg, hogy a lapos, de a homlokuk folott teniszlabdanyi gobbel rendelkezo turbant csak fiatalok hordjak. A gob a csomoba kotott hajukat tartalmazza.
A nokrol azert nem irok, mert a pasikkal ellentetben ok semmiben nem kulonboznek a megszokott indiai noktol.

Tegnap este elbucsuztunk az Arany Templomtol, ma reggel pedig elindultunk vissza vonattal Delhibe. Kicsit idegesito volt, hogy az autoriksankat szinte meg a biciklisek is megeloztek a palyaudvarra menet, bar a riksas eskudozott, hogy semmi baj, o csak szemrevetelezte a motort, amikor felfogadtuk egy fuvarra. Gondolom, ezt mondhatta, mert nagyon artatlan kepet vagott hozza.

Ujra az Ajay Guest House-ban szalltunk meg a Main Bazaar kozepen. Van meg ket napunk, ezt-azt megnezunk majd itt Delhiben, aztan irany haza!

Amritsar, Golden temple, hatarzaras

Sok idot toltunk az Arany templomban itt Amritsarban.
Multkor megneztuk a Szent Konyv lefekteteset. Rengetegen voltak, sokan bealltak a Nektar-to kozepen levo templomhoz vezeto hidra, hogy erinthessek, vihessek egy kicsit a tronuson elhelyezett Konyvet. A menet lassan haladt, nagy volt a tulekedes. Aztan a konyvet elvittek az agyaba, a tronusat pedig a raktarba, ezt is nagy erdeklodes ovezte.
Tegnap este is beneztunk, majd a mai napot is itt kezdtuk (kora delutan, miutan delben megreggeliztunk, hehe).

Ma randink volt egy izraeli sraccal, aki vegul nem jelent meg a Golden Temple muzeumaban, amit emlitettunk neki felteteles talalkozohelyul, talan a tomeg miatt, talan mas miatt, nem erdekes. Ma ugyanis vasarnap van es soha nem latott tomeg gyult ossze az Arany Templomban. A muzeumban foleg festmenyeket lehet latni szikh vezetokrol, gurukrol es veres esemenyekrol, de azok aztan nem finomkodva, olyan jeleneteket lattunk, hogy a hajunk szala az egnek meredt tole. Pl. embert kettehasitva a gonosz ellenseg altal, megfozve, megkinozva, stb-stb. Kiallitottak azoknak a hosoknek a halotti fotoit is, akik a Szent Konyvet probaltak vdelmezni az 1984-es konfliktus soran, valamint az 1919-es halottaikat is. Mondhatom, nem volt valami vidam latvany.
Ami az erdekes, hogy a festmenyek, bar eleg reginek latszanak, a kozelmultban keszultek egytol-egyig (a legoregebb az 1950-es evekben).

A muzeum utan leultunk a to melle es probaltunk jo fotokat kesziteni. Majd kiderul, lett-e belole valami. Sajnos (vagy inkabb nem) nem vagyunk a "mindent egy fotoert" c. mozgalom hivei, igy inkabb az a valoszinu, hogy a legjobb temak megorokites nelkul haladtak el mellettunk. Nem baj, a fejunkben megmaradtak. :)

Azutan kovetkezett a nap eddigi csucspontja, a

Nagy Vodrozes

cimu ossznepi jatek. Eppen a to szelen ulve fotozkodtunk egy par indiai sraccal (allandoan leszolitanak, hogy hadd keszitsenek kozos fotot veluk rolunk), amikor valami viz erte a hatunkat. Eloszor azt hittem, hogy veletlen volt, de kiderult hogy nem. Azt csinaljak, hogy osszeallnak (barki kozejuk allhat onkentes alapon) es korbetisztitjak a medence koruli marvany kovezetet ugy, hogy elkezdik a vodrokkel kimerni a vizet a tobol es azt vegiglocsoljak a kovon, de jo alaposan, semmit ki nem hagyva. Utana hatalmas ablakpucolo ezkozhoz hasonlo cuccal (kb. 2 meter szeles) beterelik a piszkos vizet  a vizelvezeto csatornakba. Rettenetes hevvel teszik mindezt, nagyon jopofa, ahogy lassan korbeernek a nagy medence korul. Gondolom, ezt tobbszor megismetlik naponta.

Utana mellenk csapodott egy szikh ficko es egy csomo mindent meselt a kajaltatasrol, meg hogy van a muzeum, es a torony, ahova fel lehet menni, meg hogy a Szent Konyvet lefektetik, stb. Nagyon helyes volt, de sok ujat nem tudott kozolni, mert mi mar majdnem mindent lattunk. Kiveve a Gurdwara Baba Atalt, a tornyot, ahova a kedves szikh pasas szerint fel lehet maszni, ugyhogy maris indultunk (egyebkent is eppen oda keszultunk). Sajnos vagy rosszul tudta a pasas, vagy nem tudom, mi lehetett, de a toronyba nem jutottunk fel. Es masok sem, ugyhogy valszeg nem mi benaztunk.

Tartozom meg a tegnapi hatarzarasi ceremonia leirasaval.
Hat ize. Nem volt egy nagy szam. Az indiai-pakisztani hatart mindennap 17-kor unnepelyes keretek kozott lezarjak, de valahogy nekem ez sem unnepelyes nem volt, sem semmilyen. Azonkivul, hogy a diszorseg tagjai egytol-egyig mind ketmeteres oriasok voltak es vicces piros kakastarejt viseltek a fejukon, en semmi erdekesrol nem tudok beszamolni. Az indiai oldalon rengetegen voltak, a pakisztanin eleg kevesen. A ket oldal egyfolytaban rivalizalva obegatott, a pakisztanit nem lattam, csak hallottam, de az indiait valami mokamester vezenyelte. Fel ora hosszat tartott a ceremonia, mindekozben annyi tortent, hogy egy-egy katona az egbe lenditve a labat sietosen elindult a kapu fele, ott megallt, aztan par perc es kozonsegordibalas utan indult a kovetkezo a kapu fele. Az indiaik teljesen belelovalltak magukat a temaba, izgatottan ugraltak fel a lelatokon, a vegen mar mindenki allt es ugy kiabalt. A legvegen egyszerre levonjak a ket orszag lobogoit, aztan annyi. Egyszer erdekes volt, de tobbszor nem neznem meg.